A kertünkben áll egy hatalmas cseresznyefa, így minden évben frissen szedhetjük, és élvezhetjük ezt a finom gyümölcsöt. Nem volt kérdés, hogy leves is készüljön belőle. Hideg cseresznye krémleves, mandula habbal.
Mivel sokféle módon készítem a gyümölcsleveseket, mindig variálok rajta valamit. Így most ezt a különleges mandulás habgaluskát találtam ki hozzá, ami remekül harmonizál a cseresznye ízével. Nem utolsó sorban egyszerű az elkészítése.

Hozzávalók 6 személyre:
80 dkg magozott cseresznye
5 dkg barna nádcukor
2 evőkanál méz
2 dl tejszín
1/2 bio citrom héja+leve
1/2 egész fahéj
3-4 szem egész szegfűszeg
2 db tojásfehérje
2 csapott evőkanál porcukor
1 kiskanál mandula kivonat
1 kiskanál citromlé
1,5 evőkanál mandula forgács
Elkészítés:
A habhoz a tojásfehérjét a mandula kivonattal és a porcukorral kemény habbá verem. Közben egy szélesebb edényben vizet forralok, citrom levet teszek bele, és mikor forr, kanállal galuskákat szaggatok ki a habból és egy-két perc alatt megfőzöm, először az egyik, majd megfordítva a másik oldalát is. Szűrőkanállal kiemelem a galuskákat, lecsepegtetem, majd a hideg cseresznyeleves tetejére teszem. Tálaláskor, száraz serpenyőben világosra pirított, mandula forgáccsal hintem meg.
Aki tartalmasabb levesre vágyik, a megfőtt cseresznyéből félre tehet és tálaláskor visszateszi a levesbe. A habgaluskákat tejben is kifőzhetjük, de vízben főzve is tökéletes.