Mivel a családban mindannyian nagyon szeretjük a pizzát, így gyakran készítek itthon. Sokkal jobban esik, mert a saját ízlésünkhöz mérten minden hozzávalót mi találunk ki és állítjuk össze belőlük a kívánt finomságot. Kétféle pizza lett, az egyik tejfölös alapon spárgás, rokforttal és a másik pedig paradicsomos alappal kolbászos, brie sajttal.

Hozzávalók a tésztához (2 db 28cm átmérőjű pizzához):
35 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
1,5 dl langyos víz
1 csipetnyi cukor
1 kávéskanál só
1,5 teáskanál olívaolaj
1 csapott evőkanál lenmag (elhagyható)
1 csapott evőkanál szezámmag (elhagyható)
Elkészítés:
A lenmagot és a szezámmagot mozsárban összetöröm.
Az élesztőt egy kevés, langyos vízben elkeverem, egy csipet cukorral, a lisztet nagyobb tálba szitálom, a közepébe mélyedést készítek, ebbe teszem a vízzel elkevert élesztőt, majd minden oldalról betakarom liszttel.
Pár percig hagyom az élesztőt dolgozni, majd elkezdem bedagasztani a tésztát, a többi hozzávalóval együtt, közepesen lágy tésztává gyúrom. Miután kellően kidolgoztam, lisztezett deszkára teszem, ráteszem a tálat és duplájára kelesztem. Miután megkelt, két gombócra osztom, és a sütőformák méretére nyújtom.
A spárgás pizzához:
az alap: fokhagymás tejföl
1/2 csomag zöld spárga
5 dkg szeletelt bacon, vagy sonka
6-8 vékony szelet csípős, paprikás szalámi
10 dkg rokfort sajt (de ízlés szerint bármilyen más sajt)
1/2 csomag újhagyma
2-3 evőkanál tejföl
2 gerezd fokhagyma
frissen őrölt fekete bors
Először a spárgát pár perc alatt, enyhén sós vízben, kevés cukorral, pár csepp citromlével előfőzöm, majd hideg vízben lehűtöm.
A bacon szeleteket 2 centi szélesre vágom, és serpenyőben megpirítom. Ha sonkával készítjük, azt elég csak rátenni a pizzára sütés előtt.
A tejfölös alaphoz a fokhagymát belereszelem a tejfölbe, kissé megborsozom, majd rákenem a tésztára.
A spárgákat ráhelyezem, majd a bacont, a szalámit, a felkarikázott újhagymát és a végén rámorzsolom a sajtot.

A kolbászoshoz:
az alap: fűszeres paradicsom
10 dkg szárazkolbász (pl. Gyulai)
1/2 csomag szeletelt bacon
10 dkg kukorica (konzerv)
10 dkg brie sajt
1/2 csomag újhagyma
az alaphoz:
3 evőkanál sűrített paradicsom
1 db babérlevél
mokkáskanál oregánó
1 mokkáskanál bazsalikom
frissen őrölt fekete bors
pici víz
A paradicsomból, a fűszerekkel és egy kevés vízzel szószt készítek.
Miután a szósz elkészült megkenem vele a tésztát. Ráteszem a kolbászkarikákat, a fent leírt módon megpirított bacont, a kukoricát és a karikára vágott újhagymát. Majd a tetejére szeletelem a brie sajtot.
Természetesen, itt is variálhatók az összetevők. A sózással vigyázzunk, mert az összetevők is elég sósak. Így ha az alapba nem teszünk sót, úgy is tökéletes. A pizzákat előmelegített sütőbe teszem, és 190 fokon 20-25 perc alatt készre sütöm.
Kedves Veruss!Mindkét pizzád annyira ínycsiklandóan finom és guszta, hogy az ember lánya megéhezik, de ha már jóllakott is tudna enni belőle, mert úgy eteti magát.
Kedves Mrita! Örülök, hogy tetszik:)Kisfiam nagy pizza rajongó, mint általában minden gyerek, így gyakran próbálkozom a pizza készítéssel:)
Nagyon jól néz ki:-)Én már annyi mindent készítettem életemben, de pizzát még valahogy sohasem, pedig nem egy ördöngösség.Most már neki kellene állni:-))
Ezt beütemezem, mert már rég nem ettem pizzát! Köszi a receptet.
Köszönöm a hozzászólásokat, örülök, hogy tetszik.Most már tényleg teszek fel új recepteket is:)