egyszerűen elkészíthető címkéhez tartozó bejegyzések

A “Kardinális” kérdés

 A családdal közösen megszavaztuk az idei nyár sláger desszertjét, ami nem más, mint a Kardinális szelet.

Mostanában nem győzőm készíteni, annyira rákattantunk 🙂 Régebben is ettünk ilyen sütit, de annyira nem hagyott mély nyomokat bennünk, ahhoz, hogy itthon késztetést érezzek rá, hogy elkészítsem. Viszont, pár hete eszembe jutott, hogy milyen jó volna kipróbálni. Keresgéltem a receptjét, de kb. ahány recept, annyi féle, így a végén, szokásomhoz híven összegeztem őket, majd végül elkészítettem a saját verziómat, ami méretét, ízét és arányait tekintve a számunkra ideális.

A Kardinális szelet (Kardinalschnitte) osztrák eredetű sütemény, kétféle felvertből készül, habtészta és sárga piskóta tészta hosszanti rétegezésével, a két tészta lap között lekvár, ami általában sárgabarack, vagy bogyós gyümölcs és kávés tejszínhabkrém, vagy egyszerű vaníliával ízesített tejszínhab. Elképesztően finom, légiesen könnyű, szinte elolvad a szájban.

Kardinális szelet eperlekvárral, tejszínhabbal

Először nagyon nehéznek és bonyolultnak tűnhet, pedig nem az, nagyon is gyorsan és egyszerűen elkészíthető sütemény. Vendégvárónak is tökéletes. Jó ötlet a felhalmozott tojásfehérje felhasználásához.

Én vaníliával ízesített tejszínhabbal és házi eperlekvárral készítem, de azt hiszem, hamarosan újabb ízesítésekkel is ki fogom próbálni.

Néhány tipp a készítéséhez:

A tepsi mérete amiben sütöm 35×40 cm. A tepsibe teszek egy sütőpapírt, amit vékonyan megkenek vajjal és meghintem halványan liszttel. Erre a papírra nyomom ki egy sima csöves habzsákkal a tésztát úgy, hogy felváltva, először hosszában 3-3 csík habtésztát, köztük egyformán hagyok helyet a sárga tésztának 2-2 csíkot. Középen pedig, annyi helyet hagyok a 2×5 csík között, hogy elkülönüljön egymástól a két lap. De ha esetleg összesül az sem probléma, mert akkor egyszerűen elvágom középen, hosszában a tésztát, így megkapom a két tészta lapot amit összetöltök.

A habtésztának a tojásfehérjéhez először szétválasztom a 4 egész tojást, abból a sárgáját külön teszem, a fehérjét pedig lemérem és mivel a hűtőben állandóan van fölösleges tojásfehérjém, így a hiányzó részt abból pótolom. Egy normál méretű, M-es tojás súlya 55 g, ebből a fehérje 30 g, a sárgája 20 g, a maradék 5 g a tojáshéj. Így könnyen kiszámítható, hogy 4 db tojásfehérje súlya 120 g ehhez kell pótolni 130 g fehérjét.

Hozzávalók a habtésztához:

250 g tojásfehérje
150 g kristálycukor

a sárga piskótamasszához:

2 egész tojás
4 db tojássárgája
60 g cukor
60 g sima liszt

a lekvárhoz:

200 g eper (fagyasztott)
50 g cukor
15 g citromlé
2 g pektin (elhagyható)

500 ml habtejszín (30%)
50 g cukor
1 teáskanál vanília kivonat, ha nincs 15 g vaníliás cukor

a tetejére:

porcukor

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 170 fokra. A fent leírt módon készítsük elő a tepsit a sütőpapírral.

2. A tojásfehérjét verjük kemény, fényes habbá robotgép segítségével. Arra vigyázzunk, hogy ne verjük túl, mert akkor törik és nem lehet szépen adagolni és sütéskor sem tartja a formáját.

3. A tojások sárgáját és a két egész tojást verjük fehéredésig a cukorral, majd forgassuk bele a lisztet óvatosan.

4. A két masszát töltsük bele egy-egy habzsákba és először nyomjunk 3-3 vastag hurkát hosszában a tepsire úgy, hogy közöttük hagyjunk helyet a sárga masszának. A sárga masszával pedig töltsük ki a 2-2 üres helyet a habmasszák között.

5. Mindkét tészta lap tetejére szitáljunk egyenletesen kevés porcukrot.

6. Tegyük be az előmelegített sütőbe és 170 fokon kb. 20-25 percig süssük készre.

Kardinális szelet

7. Míg a tészta sül, készítsük el az eperlekvárt. Ehhez az epreket tegyük egy kisebb edénybe, adjuk hozzá a cukrot és a citromlevet, majd folyamatosan kevergetve főzzük össze, közben egy burgonya nyomóval vagy villával törjük össze a gyümölcsöt, hogy pépes legyen. Adjuk hozzá a pektin és forraljuk össze 3-4 percig. Vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni. Ha nincs pektinünk, addig főzzük míg kissé besűrűsödik.

8. Miután a két tészta megsült, fordítsuk meg és húzzuk le róla a sütőpapírt, hagyjuk kihűlni.

9. A két tészta sima felületére (ez az alja amin sült) kenjük rá a lekvárt elosztva. A sütőpapírt tegyük egy tálcára és erre helyezzük rá az egyik tésztalapot lekváros felével felfelé.

10. A tejszínt a cukorral és a vaníliával verjük kemény habbá, majd töltsük be a két lapot úgy, hogy a tejszínt a lekvárra halmozzuk, elsimítjuk, majd a másik lapot ráillesztjük a lekváros felével lefelé a habra. A papírt hajtsuk fel és rögzítsük csipesszel, vagy ha elég széles a papírunk akkor elég csak jó szorosan összehajtani fölül. Így helyezzük be a hűtőbe legalább 4 órára.

Kardinális szelet

Leírok néhány észrevételt, amit a sütések folyamán tapasztaltam, hátha segít annak, aki el akarja készíteni.

Az első próbálkozásomkor nem csomagoltam be papírba a kész rudat, csak simán betettem a hűtőbe. Mondanom sem kell, a teteje szépen lecsúszott a tejszínhabról 🙁

A következő próba alkalmával, gondoltam, inkább zselatint teszek a tejszínbe, hogy megálljon, de így nem tetszett az állaga, igaz gyönyörű lett és szépen szeletelhető, de hiányzott az előző habos, krémes jellege. Az 500 ml tejszínhez 7 g zselatint használtam.

A harmadik próba alkalmával a tejszínbe 1 csomag habfixálót tettem, + papírba csomagoltam, ezzel már jobban működött, szépen lehetett szeletelni.

Végül abban maradtunk a párommal, hogy nem kell a tejszínbe semmi, csak be kell csomagolni és akkor nem csúszik szét, viszont megvan az a csodálatos habos, krémes, pillekönnyű jellege, amitől nagy kedvencünk lett.

Sajtos-baconös spagetti

Nagyon szeretjük ezt a gyorsan és egyszerűen elkészíthető tésztaételt, mert szinte alig kell hozzá valami, de mégis nagyon finom. Van olyan, amikor épp nincs semmi kedvünk főzőcskézni, vagy hirtelen eszébe jut valamelyikünknek, hogy úgy enne ilyet. Ilyenkor pikk-pakk összedobjuk és már esszük is, talán az egész addig tart, amíg a tésztát kifőzzük.

Az is jó benne, hogy jól lehet variálni, ha van egy kis zöldség az is mehet bele, akár kukorica, zöldborsó, brokkoli, gomba vagy megvariálhatjuk a sajtokat is, tehetünk bele egy kis füstölt sajtot, vagy rokfortot is. Ha van egy kis maradék sült húsunk azt is felhasználhatjuk benne, így maradék hasznosításra is tökéletes.

Sajtos-baconös spagetti

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg spagetti tészta
20 dkg bacon
15 dkg sajt
2-3 szál újhagyma, vagy egy póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
3-4 dl tej
frissen reszelt szerecsendió
só, bors
friss bazsalikom

Elkészítés:
A bacont zsírjára pirítjuk, majd kiszedjük, a zsírhoz adunk egy kevés vajat és a lisztet világosra pirítjuk a vaj és zsír keverékén (besamel mártást készítünk), majd felöntjük annyi tejjel, hogy kellemesen sűrű mártást kapjunk, ne felejtsük el, hogy a sajt is sűríteni fog rajta.

Sajtos-baconös spagetti

Ízesítjük sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, belereszeljük a fokhagymát is, majd csomómentesre keverve összeforraljuk. Hozzáadjuk a reszelt sajtot és jól elkeverjük, hogy elolvadjon benne.

Pár perc alatt készre főzzük, majd hozzáadjuk az vékonyra vágott újhagymát, vagy póréhagymát és meghintjük aprított bazsalikommal.

Közben a tésztát sós vízben kifőzzük, és leszűrjük, majd hozzáforgatjuk a mártáshoz, pár másodpercig még a tűzön összekeverjük míg jól összemelegszik és már tálalhatjuk is.

Tálaláskor még, plusz megszórhatjuk reszelt sajttal is, de anélkül is tökéletes.

Csokis-mogyorós süti

Ez az egyszerű, csokis-mogyorós piskóta, amilyen gyorsan elkészül, olyan gyorsan el is fogy. Kitűnő vendégváró szelet egy csésze kávé, vagy tea mellé.

Ha nem szeretjük a mogyorót, tehetünk bele diót, vagy mandulát, de kipróbálhatjuk sós mogyoróval is, úgy még izgalmasabb az íze. Ha egyáltalán nem szeretjük a magvakat, tegyünk helyettük rumba áztatott, aszalt gyümölcsöket.

Csokis-mogyorós süti

Hozzávalók 20×35 cm-es tepsihez:
7 dkg liszt
10 dkg cukor
3 ek kakaópor
6 db tojás
10 dkg puha vaj
1 tk vanília kivonat
1 tk sütőpor
10 dkg étcsokoládé vagy étcsokoládé pasztilla, legalább 50% kakaótartalommal
10 dkg sózatlan földimogyoró
1 csipet só
porcukor

Elkészítés:
Először egy 20×35 cm tepsit kibélelünk sütőpapírral, vagy kikenjük zsiradékkal és kiszórjuk liszttel.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A földimogyorót egy száraz serpenyőben kissé pirítsuk meg.

Ha táblás csokoládét használunk, akkor vágjuk apró darabokra.

A piskóta tésztához a tojásokat kettéválasztjuk, majd egy nagyobb tálba tesszük a sárgákat a cukorral, vajjal és a vaníliával habosra keverjük, fehéredésig.

Csokis-mogyorós süti

A tojásfehérjéket egy csipetnyi sóval verjük kemény habbá.

Szitáljuk bele a kakaóporral és a sütőporral elkevert lisztet, majd keverjük egyenletes krémmé. Óvatosan, egy fakanál segítségével forgassuk hozzá a felvert tojásfehérjét. Először csak egy kisebb adaggal keverjük teljesen simára, majd a többit is adjuk hozzá úgy, hogy ne törjük össze a habot.
Öntsük a masszát az előkészített tepsibe, majd szórjuk meg földimogyoróval és darabolt étcsokival.

Tegyük az előmelegített sütőbe, és 20 perc alatt süssük készre. Miután betettük a sütőbe, 10 percig ne nyitogassuk a sütő ajtaját.

Miután megsült, hagyjuk kihűlni, majd szeletelve, egy kevés porcukorral meghintve tálaljuk. Kínálhatunk hozzá tejszínhabot is.

Sütőtökös pite

A minap vettem egy kisebb darab kanadai sütőtököt és megsütöttem, csak úgy egyszerűen, mert nagyon szeretjük. Ahogy kettévágtam és kikanalaztam a magjait, nagyon kellemes, édeskés illata volt. De aztán, ahogy megsűlt, nagyon csalódott lettem, mert egyáltalán nem volt édes, sőt mégcsak édeskésnek sem volt mondható. Miután nem ette senki, bekerült a hűtőbe, mondván majd lesz vele valami. Aztán másnap, ahogy nézegettem, mit is kezdjek vele, gondoltam készítek belőle egy nagyon egyszerű pitét.

Amikor már a lakást belengte a finom, fűszeres, édeskés pite illat, akkor már megnyugodtam, hogy nem ment kárba, hanem lett belőle egy jó kis süti. A fűszerek és a cukor csodásan feljavította, a tészta pedig tökéletes keretbe foglalta a sütőtököt. A család pedig odáig volt érte. 🙂

Sütőtökös pite

Hozzávalók a tésztához:
35 dkg finomliszt
15 dkg zsír
10 dkg porcukor
2 ek tejföl
1/2 csomag sütőpor
1 db tojássárgája + 1 a teteje lekenéséhez
1 tk vanília kivonat
1 csipet só

a töltelékhez:
55 dkg sült sütőtök(héj nélkül)
3 db tojás
15 dkg cukor
1 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt szegfűszeg
1 egész narancs reszelt héja
2 ek búzadara
1 púpozott ek liszt

Elkészítés:
Először a sütőtököt alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd kettévágva a magokat kikanalazzuk. Feldaraboljuk nagyjából egyforma darabokra. A tepsire sütőpapírt helyezünk és rápakolásszuk a darabokat, majd előmelegített sütőben kb. 200 fokon, puhára sütjük őket.

Miután megsültek kiveszük a sütőből és hagyjuk kihűlni.

A tésztához a lisztet a sütőporral egy nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a porcukrot, vaníliát, tojássárgáját, zsírt, tejfölt, sót.
Az egészet összegyúrjuk míg teljesen összeáll a tészta, de nem kell sokáig gyúrni. Frissentartó fóliába csomagolva 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni.

Míg a tészta pihen, addig elkészítjük a tölteléket.

Sütőtökös pite

A kihűlt tököt egy kanál segítségével kikaparjuk a héjából egy tálba, majd hozzáadjuk a cukrot, fűszereket, reszelt narancshéjat, a búzadarát és a lisztet, majd a tojásokat egyenként, jól elkeverjük a masszában.

Miután a tészta eleget pihent, kivesszük a hűtőből és enyhén lisztezett deszkán nagyjából átgyúrjuk, majd kétfelé vágjuk úgy, hogy az egyik fele kissé nagyobb legyen, ez kerül majd alulra.

Akkorára nyújtjuk amekkora egy 27 cm-es pitesütő forma úgy, hogy a széleit is fedje. Belefektetjük és eligazítjuk a tésztát a formában.

Beleöntjük a tölteléket, majd betesszük sűlni az előmelegített sütőbe 190 fokon, 15-20 percig, míg a töltelék annyira meghúz, hogy a tetéjét is be tudjuk borítani a tésztával.

A tészta másik felét is kinyújtjuk, kiszúróval néhány mintát vágunk rá, majd óvatosan kivesszük a sütőből a pitét, a tésztát gyors, pontos mozdulattal, ráfektetjük a töltelék tetejére. A mintát pedig ráhelyezzük díszítésnek. A szélét pedig egy villával körben lenyomkodjuk.

Az egészet tojássárgájával lekenjük és villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon fel a tészta sülés közben. Visszatesszük a sütőbe és 190 fokon, 15-20 perc alatt készre sütjük. Az aljára betehetünk egy tepsit, hogy ne süljön meg jobban, míg a teteje elkészül. Ha van felső sütés a készülékünkön, akkor érdemes inkább azt használni.

Miután a pite megsült hagyjuk hűlni, majd szeletelve, a tetejét porcukorral megszórva kínáljuk.

 

Palacsintatorta

Ez a palacsintatorta a zserbó ízvilágát idézi, nagyon kellemes lesz az összhatás ha összesütjük, mert így az ízrétegek szinte beleivódnak a tésztába, ezáltal sokkal finomabb végeredményt kapunk.

De természetesen, mindenki a saját ízléséhez mérten rétegezheti különféle ízekkel és az is személyre szabott, kinek hány darab palacsintából készül, szerintem 25-30 darab palacsinta szükséges hozzá, hogy megfelelő magasságú legyen a tortánk.

Palacsintatorta

Hozzávalók:
60 dkg finomliszt
2 db tojás
3 evőkanál cukor
5 dl tej
4-5 dl szódavíz
1 mokkáskanál só
1 dl olaj

A töltelékhez:
házi sárgabarack lekvár
darált dió porcukorral
holland kakaópor porcukorral

A tetejére:
3 db tojásfehérje
2 csapott evőkanál cukor

Elkészítés:
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, sót, a tojásokat, az olajat, és először kevés tejjel elkezdjük összekeverni, míg galuskatészta állagúvá válik. Majd apránként adogatva a tejet és a szódavizet folyamatosan kevergetve, sima palacsinta tésztává keverjük. Mikor ezzel készen vagyunk, legalább fél órát pihentetjük.

A tésztát a pihentetés után, ha nagyon besűrűsödne, higítjuk egy kevés szódavízzel, majd pici olajjal kikent palacsinta sütőben, egymás után kisütjük.

Palacsintatorta

Kikenünk egy sütőformát vajjal, és belerétegezzük a palacsintákat. Én egy kerek pizzasütő tepsit használtam, ettől kissé rusztikusra sikerült, de ha azt szeretnénk, hogy szép legyen a széle is, akkor használjunk hozzá kapcsos tortaformát.

Alulra teszünk egy palacsintát, megszórjuk cukrozott darált dióval, ráhelyezzük a következő palacsintát, azt megkenjük lekvárral, majd a soron következő tésztát, azt pedig megszórjuk cukrozott kakaóval és így sorban rétegezzük, míg el nem fogynak a palacsintáink.

A rétegezésnél vigyázzunk a mennyiségre! Minden réteg ízesítőt csak vékonyan vigyük fel a tésztákra nehogy túl édesre sikerüljön a végeredmény.

A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd habzsákba töltve rózsákat halmozunk a kész palacsintatorta tetejére.

Palacsintatorta

Előmelegített sütőben, 180 fokon 15-20 percig sütjük, miután a tojáshab szép barnára sül kivesszük, majd kissé hűlni hagyjuk, majd szeletelve tálaljuk. Kínálhatunk mellé tejszínhabot, vagy csokoládé öntetet is.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás