Ez a süti, egy gyorsan és rendkívül egyszerűen elkészíthető vendégváró, ami annyira finom, hogy miután valaki megkóstolja, garantáltan elkéri a receptjét.
De ezt szerintem nem is kell nagyon részletezni, elég annyi hozzá, hogy van benne marcipán, narancs és csoki, azt hiszem, ez mindent elárul. Finom, omlós, puha vajas piskóta, benne és a tetején is, reszelt marcipán, a narancs íze felturbózva egy kis narancslikőrrel, a végén pedig, az a kis csoki a tetején, ami felteszi a koronát erre a csodára.
Annyira ízlett a családnak is, hogy pillanatok alatt eltüntették az egészet és lelkemre kötötték, hogy a héten megsütöm újra. Ideális a húsvéti asztalra is.

Hozzávalók (egy nagy gáztepsire való):
25 dkg sima liszt
15 dkg barna nádcukor
8 db tojás
20 dkg vaj (ebből a tepsi kikenéséhez is használunk)
1 csomag sütőpor
15 dkg marcipán
4 evőkanál narancslekvár (házi)
1 egész narancs leve és reszelt héja
1 citrom reszelt héja + a felének a leve
0,5 dl narancslikőr
6 dkg olvasztott, étcsokoládé legalább 50% kakaótartalmú
Elkészítés:
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
Egy nagy tepsit kikenünk vajjal és kiszórjuk liszttel.
A marcipánmasszát jól hűtsük le, hogy könnyen tudjuk reszelni.
A tojásokat két nagyobb tálba szétválasztjuk, majd a sárgájukhoz hozzáadjuk a cukor egynegyedét és fehéredésig, habosra keverjük. Hozzádolgozzuk a puha vajat, a reszelt citrom és narancs héját és fokozatosan belekeverjük a narancs és a fél citrom kifacsart levét a narancslikőrrel és narancs dzsemmel együtt habosra verjük. Apránként adagoljuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet és simára keverjük.
A marcipánt lereszeljük nagyobb lyukú reszelőn és a háromnegyedét beleforgatjuk a masszába. A maradékot meghagyjuk a tészta tetejére.

A tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukor háromnegyedével és egy csipet sóval, hozzáadjuk a masszához a felét, ezzel simára keverjük.
A tojásfehérje maradék részét, óvatosan beleforgatjuk a masszába nagyobb mozdulatokkal, hogy ne törjük össze. Beleöntjük az előkészített tepsibe és elegyengetjük, a tetejére szórva a maradék reszelt marcipánt betesszük sülni az előmelegített sütőbe.
200 fokon 10 percig sütjük, majd a hőt lejjebb véve 180 fokra, 25-30 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
Miután megsült, a sütőt lekapcsolva, ajtaját résnyire nyitva hagyjuk és így hagyjuk hűlni a tésztát.
A kihűlt tésztát kedvünk szerint formázva kiszaggatjuk. Én egy cakkos szélű sütiformával szaggattam ki, amitől nagyon kis helyesek lettek.
A tetejére a csokoládét mikróban, vagy kis edényben felolvasztjuk, vigyázva, nehogy megégjen, belekanalazzuk egy nylon zacskóba, egyik sarka felé tereljük a csokoládét, majd egy csomóval szorosan elkötjük.
A zacskó végén apró lyukat vágunk és a kifolyó csokoládéval, vékonyan megdíszítjük a kihűlt tésztát.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’