Hoztam egy nagyon finom narancsos-marcipános kocka receptet, ami gyorsan és egyszerűen elkészíthető desszertet a vendégvárásra. Ez a finomság is darált kekszből készül mint a kókuszgolyó, vagy a keksztekercs, de ez egészen más, mint a már megszokott ízvilág.
25 dkg darált, háztartási keksz
15 dkg marcipán massza
1/2-1 dl tej vagy tejszín
4 dkg olvasztott vaj a masszához
2 dkg vaj a csokoládéhoz
1 narancs reszelt héja
1 evőkanál mandulalikőr
5 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé
Elkészítés:
Egy tálba tesszük a darált kekszet és hozzáadjuk a reszelt narancs héjat, a mandulalikőrt, a vajat és annyi tejet, hogy egybe álljon, majd hozzáadjuk a marcipánt is és jól egybegyúrjuk.
A kész tésztát munkalapon, amire egy sütőpapírt vagy fóliát teszünk 1,5 cm magasan elsimítjuk, nyomkodjuk, hogy szép, egyenletes, sima legyen a teteje. Én egy kisebb (15×22 cm és 1,5 cm magas) tálcát használtam, amit előtte kibéleltem fóliával. Így a daraboláshoz simán ki tudtam emelni.
Hűtőbe tesszük fél-egy órára, míg jól lehűl és az ízek is összeérnek.
Miután eleget pihent a hűtőben, kivesszük és 2,5×2,5 cm-es kockákra vágjuk és így kínáljuk.
Ha a narancs ízt szeretnénk inkább erősíteni, akkor a mandulalikőr helyett narancslikőrt, vagy narancsvirágvizet használjunk.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’
Nagyon jó recept, biztos kipróbálom, bár én tennék bele egy kis narancslevet is. Tetszik a kép 🙂
Kedves Vöröskaktusz!Örülök, hogy tetszik! 🙂 Biztosan nagyon jó narancslével is, sőt! De én inkább a marcipán ízt akartam hangsúlyozni, a mandulalikőrrel is, ezt erősítve.De éppen ezért jó a kísérletezgetés :)További kellemes ünnepet kívánok! Üdv,Veruss