A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta

A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta. A családom szerencsére, már meg sem lepődik az állandó kísérletezéseimen, nem is igen kérdik mi az ami készül, csak várják, hogy mikor lesz már kész, hogy ehessenek belőle. 🙂

Én szokás szerint, hatalmas elánnal vetem bele magam a sütésbe-főzésbe ha elkap az alkothatnék, olyankor még nem is tudom igazán, mi lesz a végeredmény. Csak csinálom, aztán menet közben már teljesen összeáll a kép. Amikor pedig elkészül a “nagy mű”, akkor örömmel nyugtázom az arcukon látható jelekből, hogy ‘na ez most jól sikerült! De persze, vannak olyan napok, mikor hiába a nagy igyekezet, valahogy nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy szeretném. Nem sikerül, nem olyan lesz mint, ahogy azt gondolatban elképzeltem, szétesik, nem ízlik stb.

Viszont, ezek az alkalmat is a segítségemre vannak, mert bizony, ezekből a dolgokból is tanulok. Hogyan ne készítsem legközelebb az adott ételt, mit csináljak másképp, mit használjak, mit ne használjak stb.

És hogy miért is lett diótorta a  kalácsból? Azért, mert elrontottam. Mármint nem a kalácstésztával, vagy az ízével volt baj, hanem a vállalhatatlan, szétesett formájával.

A kalács nagyon finomra sikeredett, az íze jól visszaadta a sütőtök és a narancs ízét, egy leheletnyi fahéjjal.  A színe, pedig fantasztikus lett, kissé bizarr, de szerintem nagyon vagány. De sajnos, elkövettem azt a hibát, hogy a formát, amiben sütöttem, nem vajaztam ki alaposan és emiatt, a kalács oldalsó részén, végig beleragadt. Ezért, ahogy ki akartam szedni, nagyon megráztam és mivel az oldala oda volt tapadva, a másik felénél fogta magát és megindult úgy, hogy keresztben kiszakadt a felső része. Emiatt már nem igazán nézett ki normálisan, nem is sikerült rendes szeletet vágnom belőle. Ráadásul, Atinak egyáltalán nem ízlett, viszont, a páromnak és nekem annál inkább, vajjal vékonyan megkenve és egy kevés mézzel megcsurgatva ettük. De akármennyire is finom volt, maradt belőle másnapra és akkor már nem volt annyira kelendő.

Párom azt javasolta, hogy készítsek belőle egy kis diós gubát. Viszont nekem más ötletem támadt, így a kalács újjászületett, mint diótorta.

A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta
Ilyen szépséges volt a formában, míg ki nem erőszakoltam 🙁 Narancsos sütőtök kalács

Hozzávalók a sütőtök alaphoz:
40 dkg hámozott sütőtök (kanadai)
1 db egész narancs filézve + reszelt héja
2 ek. barna nádcukor
1 ek. méz (nálam akác)
1 csipetnyi fahéj

 A kalácshoz készítettem egy sült, karamelles sütőtökkrémet naranccsal, ezt adta a tészta alapját.

Elkészítés:

Egy serpenyőben 2 evőkanál cukrot karamellizálunk, erre dobjuk a kockára vágott sütőtököt és kis lángon párolva, gyakran keverve sütjük, majd hozzáadjuk a filézett narancs gerezdeket és a mézet.
Puhára, szárazra sütjük a sütőtököt és a végén hozzáadjuk a fahéjat. Az egészet botmixerrel egyneművé mixeljük és hagyjuk kihűlni.

A tésztához:
30 dkg a fent leírtak alapján elkészített sűrű sütőtökkrém
45 dkg fehér tönköly liszt (vagy simaliszt)
2 db tojássárgája + 1 a kenéshez
1,2 dl tej (házi)
3 dkg friss élesztő
4 dkg olvasztott vaj
1 evőkanál rum
1 csipetnyi cukor

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejben, egy csipetnyi cukorral felfuttatjuk.
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a langyos sütőtök krémet, a tojássárgákat, a rumot és a felfutott élesztőt és jól összedolgozzuk.
Miután a tészta összeállt, beldolgozzuk a langyos vajat. Jól kidolgozzuk a tésztát, ha szükséges, picit lisztezzük. A tálban meglisztezzük a tetejét és leborítjuk egy tiszta ruhával és hagyjuk kelni 25-30 percig.
Miután megkelt, még egyszer átgyúrjuk, megformázzuk és vajjal kikent!! sütőformába tesszük és míg megkel, addig a sütőt előmelegítjük.
30 perc után a tetejét lekenjük tojássárgájával és 180 fokon, 30 perc alatt megsütjük, majd rácson kihűtjük.

Most pedig megmutatom, mi lett belőle:

A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta
Diótorta, sütőtök-kalács alappal

A torta alsó, kalács rétegéhez:
a kalácsnak a felét használtam, kb. 6-7 szeletnyit
2 dl tej (házi)
0,5 dl tejszín
3-4 evőkanál házi sárgabarack lekvár
1 dkg vaj a forma kikenéséhez
1 maréknyi darált keksz

A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta
A kalácsot száraz, teflon serpenyőben megpirítjuk.

Elkészítés:
Először, a 23 cm-es kapcsos tortaformát alaposan kikenünk vajjal, és kiszórunk darált keksszel.
A kalácsot száraz, teflon serpenyőben megpirítjuk. Majd egy tálba téve, megöntözzük a tejjel, hogy mindenhová jusson.
Miután felszívta a tejet, belehelyezzük a tortaforma aljába, egy kanál segítségével, jól összetömörítjük, elsimítjuk.
A tetejét megkenjük baracklekvárral és elosztva rajta a tejszínt is rálocsoljuk.

A narancsos sütőtök-kalácsból lett diótorta
Diótorta, sütőtök-kalács alappal

A dióréteghez:
15 dkg darált dió
1 evőkanál kukoricakeményítő
3 db tojás
10 dkg barna nádcukor
1 db kezeletlen citrom reszelt héja + egy kevés leve (kb. egy evőkanál)

A diós réteghez a tojásokat kettéválasztjuk és a sárgáját habosra keverjük a cukorral, reszelt citrommal és a keményítővel. Néhány csepp citromot is csavarunk bele.
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan hozzákeverjük a cukros masszához.
Az egészet óvatosan rásimítjuk a kalácsrétegre és előmelegített sütőben, 180 fokon, 30-35 perc alatt készre sütjük.
Mikor megsült, a tetejét porcukorral díszítjük, majd szeletelve, langyosan tálaljuk.  Délutáni tea, vagy kávé mellé nagyon finom desszert, de akár, a  karácsonyi asztalra is elkészíthetjük, ott is jól megállja a helyét.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shares

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás