Megjelenítve: 1 -7 / 7 eredményből

Márton-napi libaságok

“Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik” szól a mondás, ugyanis november 11.-én, Szent Márton napját ünnepeljük, és ilyenkor illik libahúst enni. Nem mellesleg, ilyenkor van az újborkóstolás ideje is. Márton napja Szent Mártonhoz, az egyik legismertebb szenthez kapcsolódik. A mai Szombathely környékén …

Ökörszem áfonyával

Gyerekkorom kedvenc péksütije a túrós táska mellett az ökörszem volt, de ma már szinte alig találni olyan pékséget, ahol ugyanolyan finoman készítenék, mint régen. Sajnos ez jellemző az összes többi péksütire is. Az előző posztokban már említettem, hogy az ökörszem mintájára készítettem vaníliapudinggal, és különféle …

Mini Pavlova őszibarackkal, áfonyával

A sütés-főzések során, sokszor csak a tojássárgákat használom, ezért rendszeresen összegyűlik sok tojásfehérje, amit általában, kis edényekben a fagyasztóba téve gyűjtögetek. Aztán, mikor már jó sok felhalmozódik, egyszerűen kiolvasztom és a párom egyik kedvenc desszertjéhez használnom. Ez pedig nem más, mint a Pavlova. Nagyon szereti a …

Áfonyás-vaníliás párnák

Ez az áfonyás-vaníliás párna süti a pár napja posztolt, vanília pudingos-szilvás receptje alapján készült. Mint, abban a bejegyzésben írtam, többféle verziót is készítettem, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Ez a mostani is, egy ilyen továbbgondolt verzió. Ez is ugyanolyan finom, pihe-puha tésztájú, krémes-édes, vaníliás, néhány szem áfonyával kiegészítve. …

Áfonyás desszert

Egy finom és gyors áfonyás desszert bármikor jólesik főleg, ha isteni házi vanília krémmel és friss gyümölcsökkel készül. Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag réteslap 15 dkg áfonya (lehet fagyasztott) 2 db őszibarack 5 dkg barna nádcukor 5 dkg vaj olaj muffin sütőforma A vaníliakrémhez: 2 …

Piskóta, áfonyás joghurt zselével

Egy egyszerű, viszont annál finomabb desszert receptjét mutatom. A piskóta a beledobált áfonyaszemekkel és a mellé kínált áfonyás joghurt zselé tökéletesen kiegészítik egymást. Hozzávalók 4-6 személyre: A piskótához: 4 db tojás 80 g cukor 80 g rétesliszt 1 késhegynyi szódabikarbóna 1 kávéskanál vanília kivonat 3 …

Shares

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás