Medvehagymás-sajtos rudak

A múlt szombaton vendégeink voltak, ezért készítettem ezt a gyors és finom, medvehagymás-sajtost. Egy csomag vajas-leveles tésztából, három tepsire való sült ami, hogy úgy mondjam, szinte pillanatok alatt elpárolgott. Készült mellé édes sütemény is, de ennek volt nagyobb a sikere.

Mivel, medvehagyma szezon van, így egyértelmű, hogy ebbe a vendégváró finomságba is került egy kevés belőle. Nagyon finom lett, belül a tejföllel keveredő olvadt sajt, amit a  medvehagyma enyhén fokhagymás aromája járt át, kívül pedig a ropogósra sült tésztarétegek és a tetejükön lévő sült sajt tett tökéletessé.

Medvehagymás sajtos
Medvehagymás sajtos

Hozzávalók:
1 csomag vajas-leveles tészta
10-12 levél medvehagyma
6-7 evőkanál tejföl
35-40 dkg reszelt sajt

Mint azt már írtam a diós-sajtos ropogós receptjénél, ezt is, az Aldiban kapható fagyasztott, vajas-leveles tésztalapokból készítettem, amiből most mind a hat lapot felhasználtam. Ez pedig úgy néz ki, hogy egy csomag 500 g/6 db 10x20cm-es lapot tartalmaz.
A csomagban lévő lapok egyszerűen elválaszthatóak egymástól fagyosan és csak annyit olvasztok ki belőle, amennyire szükségem van. Mivel vékonyak a lapok, lisztezett gyúródeszkán, egymás mellé téve, nagyon rövid idő alatt kiolvadnak.

Medvehagymás sajtos
Medvehagymás sajtos
Elkészítés:

A kiolvadt, vajas tésztalapokat vékonyan elnyújtjuk, két-két egyforma darabra, az egyiket vékonyan megkenjük tejföllel, meghintjük reszelt sajttal, megszórjuk sóval és aprított medvehagymával.

A másik lapot ráhelyezzük, nagyjából ráillesztjük és a sodrófával egyszer átsimítjuk, hogy jól rátapadjon az alsó rétegre.

A második lap tetejét is megkenjük tejföllel és egyenletesen megszórjuk egy kevés sóval és meghintjük reszelt sajttal, amit a kezünkkel rányomkodunk, hogy ne hulljon le és derelye, vagy tésztavágóval, késsel (én pizzavágót használtam) 2 cm-es csíkokra vágjuk, majd ezeket a hosszú csíkokat három részre vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és előmelegített sütőben, 190 fokon, 12-15 perc alatt, szép aranybarnára sütjük őket.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares