Mandulatorta almával, mákkal, tejszínes karamell krémmel

Mandulás tésztalapok között, lágy almakrém és karakteresebb mákkrém, majd az egész bevonva egy finom karamellás tejszínnel. A tetején vékonyra szelt, kellemesen roppanós almaszeletek.

Ati (kisfiam) 7. szülinapjára készítettem ezt a tortát még októberben, de valahogy nem került fel a blogra. Pedig nagyon jól sikerült, mindenkinek nagyon ízlett.

Kifejezetten a kicsi elképzelése alapján készült, az volt a kérése, hogy almás torta legyen, a párom hozzáadta a mákot és a karamellt, én pedig a mandulás tésztát, aztán közösen finomítottunk a részleteken, a végén pedig ez lett belőle. Nagyon finomra sikerült, mindenki azt mondta, hogy semmin ne változtassak, mert így jó, ahogy van
Mandulatorta almával, mákkal, tejszínes karamell krémmel
Mandulatorta almával, mákkal, tejszínes karamell krémmel

Hozzávalók a tésztához:
20 dkg őrölt mandula
20 dkg barna nádcukor
12 dkg liszt
6 db tojás
12 dkg vaj
1 csomag sütőpor
4 evőkanál mandula likőr, ha nincs 4 mokkáskanál mandula aroma
24 cm kapcsos tortaforma

az almakrémhez:
1 kg hámozott alma
5 dkg barna nádcukor
5 dkg vaj
3 ek narancslekvár
3 lapzselatin

a mákkrémhez:
15 dkg darált mák
10 dkg barna nádcukor
0,5-1 dl tej vagy habtejszín

a bevonáshoz:
250 ml habtejszín
4 evőkanál kristálycukor
2 dkg vaj
0,5-1 dl tej
1 csomag zselatinfix
5 dkg őrölt mandula a szóráshoz
2 db alma: 1 db sárga, 1 db piros
1/2 citrom leve

Elkészítés:

A tészta alapanyagait elosztjuk 4 felé és mindegyiket külön kikeverve, egyenként megsütjük a lapokat, majd rácson hagyjuk hűlni őket.
A tojássárgáját habosra keverjük a vajjal és a cukorral, hozzáadagoljuk a mandula likőrt, a mandulát és a sütőporral elkevert lisztet. A masszát belesimítjuk a vajjal kikent és liszttel kiszórt kapcsos formába, majd előmelegített sütőben, 200 fokon, 10-15 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

Az almakrémhez a meghámozott, kicsumázott almákat vékonyan felszeleteljük, majd a vajon a cukorral megpároljuk, hozzáadjuk a narancslekvárt és a lapzselatint a csomagoláson feltüntetett  utasításoknak megfelelően. Majd az egészet egy botmixerrel krémes állagúra mixeljük. Hűlni hagyjuk.

A mákkrémhez a darált mákot egy edényben felfőzzük a cukorral és a tejszínnel, majd kihűtjük.

Az összeállításnál az első lapot belehelyezzük a kapcsos formába és rásimítjuk az almakrém felét. Ráhelyezzük a következő lapot, erre simítjuk a mákkrémet, erre a következő lapot helyezzük, amire rákenjük az almakrém másik felét. Végül ráhelyezzük az utolsó lapot is. Hűvös helyre tesszük míg elkészítjük a borítását, a karamell krémet.

A karamell krémhez egy edényben megkaramellizáljuk a cukrot, majd beletesszük a vajat és annyi tejet
adunk hozzá, amennyitől folyóssá válik úgy, hogy mikor kihűl akkor is folyós maradjon.

A habtejszínt elkezdjük felverni, félidőben hozzáadjuk a zselatinfixet, majd szépen lassan, belecsurgatjuk a karamellt, miközben folyamatosan, közepes fordulaton verjük a tejszínt.

Mandulatorta almával, mákkal, tejszínes karamell krémmel
Mandulatorta almával, mákkal, tejszínes karamell krémmel

Az így kapott karamell krémmel bevonjuk a tortát, majd körbe szórjuk az őrölt mandulával. A tetejére habzsák segítségével, a szeleteket jelezvén egy-egy rózsát nyomunk.

A tetejére díszítésnek a két almát gerezdekre vágjuk, majd ezekből, vékony szeleteket vágunk, citromos hidegvizbe mártjuk és felváltva a színeket 3-3 szelet almát, legyező formában elrendezünk, körben a rózsák mellett haladva.
Tálalásig a hűtőben tartjuk.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0

Ajánlott cikkek

2 hozzászólás

  1. Finom is lehetett! Nagyon guszta!

    1. Köszi, nem vagyok egy nagy torta guru, de az íze szuper volt:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Follow Me!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás